1. Fejezet: Amire nem is számítottam

New York, St. Lucas Gimnázium, Péntek 01:30 PM

Ha tudtam volna, hogy aznap nemhogy busszal, de kocsival sem érek haza inkább felszállok arra a kibaszott buszra. De a döntéseden nem akkor kell változtatni, amikor már nyakig vagy a szarban. Onnan már nincs visszaút. Ahogy innen sem volt.
-Merre mész Destiny?-kérdezte Luca, az olasz cserediák akivel nagyon összehaverkodtam az elmúlt tanévben, holott mindjárt vége, így visszamegy Olaszországba.
-Anyuhoz a bankba.-Na igen, anyu. A New York-i bank egyik dolgozója. Csak egy a sok közül. Ül az ablakban és tövig benyal az ügyfeleknek, hogy kössenek valamilyen szerződést/kötvényt vagy nyissanak bankszámlát. Tudom, hogy ez bunkón hangzik, de ez az igazság, ez van ezt kell szeretni. Vagy nem kell szeretni.
-Oh, akkor pont ellenkező irányba.-húzta el a száját Luca.
-Hétfőn találkozunk Luca! Jó hétvégét!-köszöntem el tőle.
-Neked is!-intett vissza, majd elindultam. A bank nincs messze 5 rövidebb háztömb, azzal kijutok a Time Square-re, onnan még 200 méter és ott is vagyok. Negyed óra, és valóban nem volt több.
Két választásom volt: fél órás tömegnyomorban végigszenvedett utazás vagy tenni a szépet anyu munkatársainak és utána kényelmesen hazautazni egy Mercedes-szel. Inkább az utóbbi mellett döntöttem. Ez is lett a vesztem...
Éreztem, hogy valamit elbasztam, hogy rossz dolog fog történni. Egy pillanatra el is gondolkodtam azon, hogy visszaforduljak-e. De már nem tehettem. Ott álltam a bank épülete előtt. Bementem az ajtón.
-Szia Destiny! Régen láttalak! Hogy mennyit nőttél.-köszöntött George. Nos, az a "régen láttalak" kb. 1 hete volt, a "mennyit nőttél" pedig kemény 5 milliméter lehetett. George a bank biztonsági őre, amióta az eszemet tudom ismerem és szeretem is, mintha a második apám lenne.
-Hello George!-mosolyogtam, ahogy szoktam. Ahogy mondani szoktam: nagyon pozitív személyiség vagyok, de utálok tesizni. Viszont a szőnyegre ami előttem volt nem figyeltem, így sikeresen dobtam egy hasast.
-Kurva életbe! Ez a kibaszott szőnyeg.-szitkozódtam, de kicsit hangosan. Ahogy felnéztem 10-15 értetlen szempárt láttam döbbenten bámulni. Hátramentem a pultok mögé és a 23. pult felé vettem az irányt. Szerencsém volt, anyunál épp nem volt senki.

-Szia anya!-köszöntem, és levágtam magam a székre.
-Szia kicsim!-nézett rám egy pillanatra, aztán visszatért az adminisztrációhoz.-Mi volt a suliban?-kérdezte.
-Semmi különös, csak a szokásos.-legyintettem.
-Aha, értem. Parancsolj.-tolt elém egy kis lapot amin 16 számjegy és 5 betű volt felírva. Rögtön megismertem a főnöke sietős, olvashatatlan kézírását.
-Mi ez?-hajoltam közelebb, hogy jobban lássak.
-A WiFi kód.-közölte, mire felcsillant a szemem. Eddig a főnök még sosem adta ki.-De erről csend van oké?-tette a szája elé a mutatóujját.
-Persze.-vettem el a lapot, majd előhúztam a telefonomat a zsebemből és nagy örömmel csatlakoztam a hálózathoz.
Már jó negyed órája tolhattam a facebookot, amikor dulakodásnak tűnő hangokat hallottam, végül egy pisztoly lövését. Ijedtemben felpattantam. Öt ember állt az ajtóban, talpig feketében, pisztollyal és két-három táskával a kezükben, és egyre beljebb jöttek. Mögöttük George terült el a padlón. Meghalt.
-Jól látják emberek! Ez itt egy bankrablás! Ide a pénzzel és senkinek nem lesz bántódása!-mondta az ötös fogat ki nem nevezett "főnöke", akinek hosszabb haja lehetett, mert kilátszott a símaszkja alól. Zöld szemei akár egy macskáé. Féltem tőle, de ennek ellenére ellenállhatatlannak tartottam. De rettegtem. Leguggoltam és bebújtam az asztal alá.
-Ne hidd, hogy nem vettelek észre!-tudtam, hogy ez nekem szólt, de nem mertem előjönni. Lépéseket hallottam, aztán megláttam két lábat. Fekete bokacsizma és szűk szárú farmer volt rajta. Hirtelen egy kéz nyúlt felém, elkapta a karomat, majd kirántott az asztal alól. Hallottam, ahogy anyu felsikít. Féltett.
-Na gyere csak ki onnan! Haha. -rángatott fel a földre, majd a szemembe nézett, amitől kisebb lett a gyomrom, mint egy gombelem. Egy határozott mozdulattal belemarkolt a seggembe.-Hmm...-dörmögte.-Lesz ebből még túsztárgyalás kérem szépen!-szólt a többieknek. A hirtelen eluralkodó düh és idegesség miatt nem tudtam visszafogni magamat.
-Mégis ki az a balfasz, aki farmerban jön bankot rabolni?-kérdeztem pimaszul.