14. Fejezet: Késő bánat

New York, Nemzeti Bank, 11:35 PM
-Ne mondj semmit.-enyhült meg az arca és már egyáltalán nem tűnt idegesnek. És én is megnyugodtam. Már amennyire a helyzet úgy adta. Nyilván ha az embert előtte át (és meg is) basszák, nem lesz olyan, "mindjárt repülök három métert" szintűen boldog. Még mindig szomorú voltam, de Liam bejelentése...igazából nem nagyon változtatott semmin.
-Nézd Liam...átbasztak és ez kibaszott rosszul esett. Még nem állok készen egy új "kapcsolatra".-mutogattam idézőjeleket a levegőben. Mert ez így is volt. Fájt.
-Megértelek.-jé, végre valaki aki nem kényszerít dugásra-Azért ha kiengednek a sittről eljössz velem egy randira?-mosolygott szomorúan, mire felnevettem.
-Ki nem hagynám.-mosolyogtam én is szomorúan.
-Gyere!-állt fel és engem is magával húzott.-Menjünk vissza a többiekhez!
A küzdőtérre visszaérve egyből kiszúrtam, hogy a túszok száma ismét megfogyatkozott. Fürtös felkapta a fejét érkezésemre. Aztán amikor meglátta kivel vagyok, döbbenten mért végig. Gúnyos mosolyra húzott szájjal megszólalt.
-Na mi van, máris új kuncsaft?-kérdezte erőltetetten vigyorogva. Ott helyben fel tudtam volna képelni, de kivételesen az eszem győzött, így elengedtem a fülem mellett csipkelődését. Úgy voltam vele, hogy jól van, kieélhette magát, had örüljön. Ezért is nem válaszoltam, csak szó nélkül Liam-hez forultam.
-Álmos vagyok.-ásítottam. Komolyan nincs egy napja, hogy betörtek ide én viszont mégis úgy érzem, mintha egy hete bent raboskodnánk. A szemeimet tényleg csak nehezen tudtam nyitva tartani, de féltem, ha elalszom, Fürtösből kinézem, hogy álmomban lelő. Ahogy mondta: egy érzéketlen buzi köcsög, érzések nélkül.
-Feküdj le aludni.-adta meg az ésszerű választ. Közelebb léptem és a fülébe suttogtam valamit. Óvatos mosolyra húzta a száját. Végül a fülemhez hajolt.
-Ne aggódj, vigyázok rád.-súgta. Hangja biztonságot nyújtott és éreztem, hogy bízhatok benne. Megedzette ez a pár óra, neki is elege lett Fürtösből, de ő vissza is mer szájalni, nem úgy, mint nyúlvérű bajtársai.
Hezitáltam egy ideig, aztán biccentettem. Kerestem egy szimpatikus helyet a túszoktól pár méterre. Ők sem mertek aludni. Hirtelen újabb ötletem támadt.
-Niall, Zayn!-szóltam oda nekik. A két fiú odajött.
-Mi az?
-A túszok nem mernek aludni. Megtennétek, hogy kicsempészitek a töltényeket a fegyverekből??-suttogtam. Először összenéztek, majd biccentettek, végül visszamentek.
-Mit akart az a ringyó?-fontoskodott Fürtös. Miért érdekli? Semmi köze hozzá. Amíg a két srác összevissza magyarázott neki mindent, én megragadtam az alkalmat.
-Pszt!-szóltam oda az egyik túsznak, aki odakapta a fejét.-Aludjanak nyugodtan! A két fiú kicsempészi a töltényeket.-hadartam.
A fejem alá gyűrtem a pulóveremet, de így meg fáztam. Idegesen forgolódtam ide-oda, míg végül arra nem lettem figyelmes, hogy valaki mellém lép. Összekócolt hajjal néztem fel. Liam mosolyogva leült mellém, megemelt és az ölébe vett. Átölelt, az állát pedig a fejem tetején támasztotta. Betakartam magam a pulóveremmel, és elaludtam. Viszont korántsem aludtam mélyen. Éber álom volt, mégis rémálmok gyötörtek. A fejemben képek cikáztak. Képek arról, mi történt, kevesebb, mint egy órával ezelőtt, képek, amikor megölték azokat az embereket, akik már nem bírták idegekkel. Az utolsó képnél megállt. Fürtös és anyám egymással szemben állt, Fürtös meghúzta a ravaszt, majd a golyó lassított felvételként száguldott anyám koponyája felé.
-NE, FÜRTÖS NEEEEEEEE!-ordítottam zihálva. Megrúghattam Liam-et, mert elég fájdalmas arccal nézett rám, de felülkerekedett a fájdalmán és szorosabban ölelt magához.
-Ssssh, minden rendben van!-csitított a hajamat simogatva. Hátranéztem. Fürtös felhúzott szemöldökkel bámult. Louis ijedten (!) nézte mi történik, Zayn a szája elé tette a kezét, Niall pedig, nos ő aludt.
-Na mi van picinyem, már álmaidban is vad vagyok?-kérdezte gúnyosan, de a gúny mögött volt valami egészen furcsa is. Hogy mi, azt csak később tudtam meg.
-Már álmaimban sem hagysz békén.-kapkodtam levegőért.
Harry Louis-hoz lépkedett, és a fülébe suttogott valamit, mire a fiú szeme idegbeteg módon rángatózni kezdett. Mint egy bomba, mielőtt robban. Aztán durr...
-TE NORMÁLIS VAGY?? MÁR NEKEM IS KEZD ELEGEM LENNI ABBÓL, HOGY MINDEN NŐT KIHASZNÁLSZ!!! SZEGÉNY LÁNY, AKÁRHÁNYSZOR IS BASZOTT ÁT AZ IDIÓTA JÁTÉKAIVAL, CSAK SAJNÁLNI TUDOM!! ÉS TE MÉG VISSZA AKAROD KAPNI? NORMÁLIS VAGY? GONDOLKOZZ EGY KICSIT EMBER!!!-baszta le. Korán reggeli ordítozás? Juhé.. De ezek a mondatok megmozgatták a fantáziám. Mit akar Fürtös?!
-Nem érdekel. Nem szabadott volna. Mert...talán tényleg szeretem.-mondta ijesztően higgadt hangsúllyal.
-Miről van szó?-lépett közbe Liam. Fürtös felém kezdett lépkedni. Megállt előttem és elkapta a kezemet. Szabadulni esélyem sem volt.
-Destiny...sajnálom...-nézett a szemembe, majd lehajtotta a fejét. Könnyek kezdtek potyogni a szeméből. A lélegzetem is eláll. Fürtös megtört....
Felülkerekedtem magamon, kirántottam a csuklóm szoros tenyerei közül. Szemem szikrázott a dühtől, minden porcikám megfeszülten remegett.
-Késő a bánat...Sosem fogok megbocsájtani.-emeltem fel a kezem, majd akkora pofont vágtam le Fürtösnek, hogy feje oldalra bicsaklott, majd egyszerűen összeesett.